top of page
Jó kép.jpg

24. 05. 20.

Nemzetközi közösség és József Attila: A szavak, amelyek még ma is életre kelnek

2020 fb hu.jpg

„Nagyon megerősített ez az előadás abban, hogy szerencsés vagyok, mert az életem jobb, mint a József Attiláé. Van anyám, apám, hazám ...”


Péntek délután a Balassi Ösztöndíjas Képzések külföldi diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Különleges esemény volt számunkra, hiszen olyan csoporttal találkoztunk, amelyben 12 különböző anyanyelv és kultúra volt jelen, de mégis a fiatalok már közép-, felsőfokú- vagy anyanyelvi szinten beszélik a magyar nyelvet. Izgalmas volt velük közösen József Attila szövegeit hallgatni, majd az előadást követve a bennük kiváltott gondolatokról és érzésekről beszélgetni. Egyöntetűen állapították meg, hogy mennyire aktuálisak ezek a szövegek 2024-ben is, függetlenül, hogy ki milyen országból és kultúrából érkezik. Köszönjük a nézők fiatalok figyelmét, a beszélgetésben elhangzott gondolatokat és azt, hogy közösen egy igazi, a Színház általi Találkozást élhettünk meg.

Jó kép.jpg

24. 05. 18.

Bonis Bona díjban részesült Fazakas Misi

2020 fb hu.jpg

Az Osonó Színházműhely vezetője, rendezője és trénere Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díjban részesült, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ ítél oda a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek számára. A  tehetségsegítő kategóriába 102 jelölés érkezett, amelyből tizenegyen vehették át a díjat, köztük Fazakas Misi is, akinek munkásságát több évtizedes tehetséggondozói tevékenysége és számtalan fiatal tehetség életére gyakorolt pozitív hatása alapján ismerték el. Az Osonó vezetője a tehetséggondozás számos területén bizonyított, többek között tehetséggondozó műhelyeket működtetett, tehetséghálózat-fejlesztéssel foglalkozott, valamint számos országos és regionális programszervezést valósított meg.


Munkásságának 25 éve alatt 96 drámatábort, 15 Erasmus projektet, 10 Határtalanul! programot szervezett. Trénerként évente közel 100 műhelyfoglalkozást és 10 képzést tart. Az Osonó Színházműhely munkája által évente közel 8.000 fő vesz részt a színházi és oktatási tevékenységeken, így a társulat 2015-ben megkapta a Nemzeti Tehetségpont minősítést, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált. Vezetése alatt az Osonó Színházműhely 37 országos és nemzetközi fesztiválon vett részt és 36 alkalommal részesült a legjobb csapatnak vagy legjobb színésznek járó díjban.


2000-ben alapította meg a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatát, amelynek 2023-ig volt vezetője és színészmesterség tanára. Ebben a periódusban 7 első, 5 második és 4 harmadik helyezést értek el a drámások az Országos Színészmesterség Tantárgyversenyen, illetve a tanügyminisztérium által meghirdetett versenyeken kívül más nemzeti és nemzetközi megmérettetéseken 18 díjban részesültek a diákok, így a tagozat az élvonalba került és a legtöbbet díjazott romániai drámatagozattá vált. Ennek következtében, 2012-ben egy olyan egyedülálló, innovatív moduláris rendszerrel reformálta meg a középiskolás színészoktatást, amelyet a romániai Oktatási Minisztérium méltatott és jóvá is hagyott.


A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola keretei között 5 éven keresztül szervezett délutáni foglalkozásokat fiatalok számára, majd 10 évig vett részt a pedagógusok, csoportvezetők, ifjúságsegítők rendszeres képzésében. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncosai számára több mint két évtizede tart önismereti, csapatépítő és színészmesterség műhelyfoglalkozásokat.

Fazakas Misi több nemzetközi projektet kezdeményezett Thaiföldtől elkezdve Olaszországon keresztül egészen Marokkóig, amelyben többen vettek részt az általa vezetett tehetségműhelyekből. Tevékenységének hatására ma ötvennél több azok száma, akik Erdély valamely színházában tevékenykednek, de nagyon sokan más szakmai területeken végeznek kiváló munkát.


A közoktatásban folytatott tevékenységének egy évvel ezelőtti lezárását követően tehetségsegítő munkáját az Osonó Színházműhelyben folytatja, amely továbbra is a színház-, oktatás- és szociális projektek kulcsszavakra helyezi tevékenységét, különböző, fiatal felnőtteknek és felnőtteknek szóló országos és nemzetközi projektek és képzések által.

Jó kép.jpg

24. 04. 29.

Újra Székelyvarságon: Önmagunk elfogadása és felfedezése

2020 fb hu.jpg


„Nekem az Osonó nagyon sokat segített az elmúlt években. Megerősődtem, döntéseket tudtam hozni az élet minden helyzetében. A hétköznapokban is nagyon sok mindent tudok használni abból, amit ezeken az osonós hétvégeken kapok. És ami talán a legfontosabb: megtanultam merni önmagam lenni.”


Társulatunk két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár a hétvégén önismereti és motivációs tréningsorozatot tartott Székelyvarságon, olyan nagyszerű emberek számára, akik közé mindig jó visszatérni. Ismét megtörtént a Csoda, az igazi Találkozás. Újra közösen élhettük meg, hogy „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.” Önmagunk lehettünk, egyszerűen, őszintén. Nevettünk, komolyan játszottunk, megerősítettük egymást, elmélyültünk, a lelkünkkel foglalkoztunk. Köszönjük az egymásra figyelést, a személyes együttlét örömét, a szeretetet, Pál Emesének, hogy újra, immár sokadjára is megszervezte ezt a mindannyiunk számára feltőltő és meghatározó eseményt, Fábián Emíliának és Tifán Enikőnek pedig az otthonteremtő gondoskodást! Kimondhatatlanul hálásak vagyunk!

etsn_logo-01.jpg
VIDEÓ LENT

Archív hírek

bottom of page