top of page

ȘTIRI

  • 16
    Pagina 9

Élmények ajtajában: Együttműködés a józsefvárosi H13 Kultponttal

sâmbătă, 27 aprilie 2024

"Ez az előadás sokkal jobban megértette velem József Attila életútját és költészetét, mint eddig bármelyik tankönyv." Tegnap a H13 Kultpont adott otthont a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunknak, amelyet a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tizenkettedikes diákjai számára mutattuk be. A rendhagyó irodalomóra megfelelő alkalmat nyújtott a fiataloknak a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre és az előadást követő beszélgetésben a hallottak kapcsán elindult személyes gondolatok megosztásának. Köszönjük a figyelmet és azt, hogy az osztály engedte magát közelebb vinni József Attila személyéhez és költészetéhez! Az eseményt a H13 Kultpont támogatta!

Rendhagyó Találkozás: József Attila szövegei a B29-ben

joi, 25 aprilie 2024

„Úgy jöttem ide, hogy unalmas lesz, de nagyon jó volt ez az előadás! Közvetlen volt, rendhagyó volt, újszerű volt. Figyelni kellett.” Kedden a B29 Ifjúsági Közösségi térben a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomóra tökéletes teret biztosított a költő életének és szövegeinek megismerésére, azok továbbgondolására. Már ez első pillanatokban érzékelhető volt a fiatalok figyelme és egy igazi, a Színház általi Találkozást élhettünk meg. Köszönjük az iskola bizalmát, a fiatalok nyitottságát és az előadást követő beszélgetésben elhangzott gondolatokat és a sok kérdést. Szó esett magányról, szülőhiányról, útkeresésről, jövőképről, szeretetről és annak hiányáról. Jó volt megtapasztalni, hogy a fiatalok számára mennyi aktualitással bírnak József Attila szövegei!

Inspirație și eliberare la proiectul Erasmus+ al Osonó

marți, 16 aprilie 2024

"Aș prescrie acest proiect profesorilor. Avem mare nevoie de astfel de programe. Cele cinci zile mi-au oferit o purificare spirituală. Echipa a fost fantastică; am fost sinceri și deschiși. A fost extrem de eliberator. Și, nu în ultimul rând, voi încerca multe dintre exercițiile pe care le-am învățat." Cel de-al șaisprezecelea proiect Erasmus+ al Osonó a avut loc între 28 octombrie și 1 noiembrie la Budapesta. Proiectul intitulat Cooperare Regională pentru Susținerea Profesională a Lucrătorilor de Tineret își propune să ofere instruire non-formală valoroasă, atât din punct de vedere personal, cât și profesional, pentru profesioniștii din domeniul tineretului și pentru profesori. Pe lângă introducerea metodelor educaționale inovatoare, programul oferă și o oportunitate pentru participanții din Ungaria, România și Serbia să se reîncarce și să se conecteze profesional. Parteneri: Asociația Culturală Maghiară din Voivodina, Adrenalin Climbing Gym, Change Center Lifestyle Hub, Organizația de Sănătate Pontis, Asociația Creativă Svung Acest proiect a fost realizat cu sprijinul programului Erasmus+!

Érzelmek szabadjára engedve: mélységek felfedezése a 'Nem vagyok, csak mások látnak' előadásban

sâmbătă, 13 aprilie 2024

"Végtelenül hitelesnek éreztem ezt az előadást. Ahogyan a színész megszólaltatja ezeket a szövegeket, ahogyan átadja az érzéseket, ahogy megszületnek a pillanatok, a mélységről nem is beszélve... Csodálatos. Ahogy az is, hogy mindehhez elég volt egy bőrönd."   Szerda délután a magyar költészet napja alkalmából a H13 Kultpontban mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Már az első pillanattól érzékelhető volt a nézők figyelme, az előadással való közös rezonálása. A közönségtalálkozón, a költő szövegei kapcsán sok szó esett önmagunkról, traumákról, magányról, gyerekkorról. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért. Köszönjük, hogy együtt ünnepeltünk!  Az esemény a H13 Kultpont támogatásával valósult meg.

Bristolban és Londonban ünnepli a magyar költészet napját az Osonó

joi, 11 aprilie 2024

Pénteken, április 12-én 16.30 és 19 órától Bristolban míg 13-án, szombaton 15 és 19 órától Londonban a Szent István Házban lesz látható a társulat Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadása. A magyar költészet napja alkalmából, a bristoli Tűzmadár Tanoda és a londoni Szent István Ház partnerségével szervezett turné során az Angliában élő magyar közösségek számára mutatja be a társulat az 55 perces monodrámát, amely József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy a találkozás valódi párbeszéddé váljon. A turnét megelőzően az előadást április 10-én 17 órakor Budapesten, a H13 Kultpontban mutatja be a társulat. Regisztrálni a szervezes@osono.ro e-mail címen lehet. A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok. A versek mellett elhangzanak részletek a költő által írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is.

Közelről megélni a költészetet: József Attila varázsa a B29-ben

joi, 14 martie 2024

„Nagyon élő volt az előadás. Az volt az érzésem, hogy József Attila valóban itt van közöttünk!” Tegnap délelőtt a B29 Ifjúsági Közösségi térben a Szent II. János Pál Iskolaközpont tizenegyedikes diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomóra megfelelő alkalmat nyújtott a fiataloknak a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre és az előadást követő beszélgetésben a hallottak kapcsán elindult személyes gondolatok megosztásának. Köszönjük a figyelmet és azt, hogy az osztály engedte magát közelebb vinni József Attila személyéhez és költészetéhez!

Közös délelőtt az Osonóval

vineri, 26 aprilie 2024

Közös délelőtt az Osonóval Tegnap délelőtt Budapesten a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium diákjai számára tartottunk egy csapatépítő műhelyfoglalkozást, illetve bemutattuk a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Jó élmény volt ilyen érdeklődő és együttműködő fiatalokkal találkozni. Köszönjük a bizalmat, a meghívást és a lehetőséget!

A MU Színház színpadán

marți, 23 aprilie 2024

Társulatunk tagja, Kalotai Máté is szerepelt a Rédei Roland - Rókacsapda című egyfelvonásos drámájában, amelyet a Fiatal Drámaírók Háza által a MU Színházban szervezett Okuláré felolvasószínházi projekt áprilisi fordulóján a közönség az est nyertesévé választott. Gratulálunk az alkotóknak! Közreműködő színészek: Fodor Eszter, Joó Kata, Kalotai Máté, Hlavács Zoé, Stermeczky Boglárka Eszter és Rózsár Petra Rendező: Virág Natália és Grünwald Dávid (fotó: Kürtösi Marcell)

Londonban a Színház és a magyar költészet napján

marți, 16 aprilie 2024

„Ez az előadás gondolkodásra késztetett. Nagyon megérintett. Legalább annyira felszabadító volt, mint egy terápia!” Szombaton a londoni Szent István Házban két alkalommal mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Színház és a magyar költészet napja kapcsán jó volt Találkozni, beszélgetni és előadásunkat bemutatni az itteni közösség számára. A közönségtalálkozón sok szó esett az otthontalanságról, az útkeresésről, traumákról, magányról, egyedüllétről, kirekesztettségről, elvándorlásról és a József Attila szövegeiben benne lévő érzések aktualitásáról. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes és mély gondolatokért. Köszönjük a szervezést és a családiás vendéglátást Korpos Attila!

Közvetlenül a Szívből: József Attila szövegek a B29-ben

vineri, 12 aprilie 2024

„Nagyon tetszett, hogy ebben az előadásban nem szavalat volt, hanem élőbeszéd-szerűen hangzottak el a versek. Így sokkal jobban eljutottak hozzánk ezek a szövegek.” Szerda délelőtt a B29 Ifjúsági Közösségi térben a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tizenegyedikes diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomóra megfelelő alkalmat nyújtott a fiataloknak a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre és az előadást követő beszélgetésben a hallottak kapcsán elindult személyes gondolatok megosztásának. Köszönjük a figyelmet és azt, hogy az osztály engedte magát közelebb vinni József Attila személyéhez és költészetéhez!

Együttműködés a Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal

miercuri, 20 martie 2024

Társulatunk tagja, Mucha Oszkár is szerepelt a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Párhuzamos város című trilógia előadásának felolvasó színházi adaptációjában. A Budapesti Román Kulturális Intézet (ICR Budapesta) ezzel ünnepelte a tavalyi évben megvalósult nagyszabású Temesvár 2023 – Európa Kulturális Fővárosa projektet. Temesvár Önkormányzatának Projektközpontja március 12-én a Neverending Timișoara c. rendezvény keretében felolvasóesttel és kiállítással idézte fel a nagy sikerrel zárult 2023-as kulturális eseménysorozatot. Az előadás Temesvár közösségének összetett identitására összpontosít, párhuzamos világokat tár fel, hangot, arcot és teret adva a környék és a mindennapi szereplők el nem mesélt és láthatatlan történeteinek. Az előadás a budapesti helyszínre történő adaptálása után is érzelmektől fűtött, felkavaró maradt, amelyben a képzelet és a valóság közötti határok szétválaszthatatlanul összemosódtak. Közreműködő színészek: Balázs Attila, Tokai Andrea, Tankó Erika, Fekete Róbert és Mucha Oszkár. Az adaptáció dramaturgja: Orbán Enikő Az Osonó Színházműhely ezúttal is köszöni a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház részéről a nyitottságot és az  együttműködés lehetőségét. (fotó: Beliczay László)

Egészséges testben a lélek is EGÉSZséges - Erasmus+ élmény Vajdaságban

luni, 11 martie 2024

„Ez a projekt egyszerre érzelemdús, szórakoztató, felvilágosító, egy kiút a labirintusból. Ismét sikerült rácsodálkozni arra, hogy csodálatos a világ és szép az élet. Szükségem volt erre a tapasztalatra!” Egy nagyon jól sikerült projektet zártunk tegnap délután a vajdasági Tóthfaluban. Hihetetlenül jó csoporttal dolgoztunk, nagy élmény volt a Találkozás és újra felfedeztük, hogy a test és a lélek mennyire kiegészíti egymást és milyen fontos mindkettőre odafigyelni, ápolni, gyógyítani. Köszönjük a résztvevőknek a nyitott, érdeklődő jelenlétet, ahogy a partnereinknek is az együttműködést és szervezést. Köszönjük a Tempus Közalapítványnak, hogy lehetővé tette ennek a projektnek a megszületését! Health4Future | Tempus Közalapítvány | Erasmus+ | Osonó Színházműhely | Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség | Sepsi Adrenalin Sport Egyesület | Change Center Életmód Központ | Pontis Egészségügyi Szervezet
  • 16
    Pagina 9
bottom of page