top of page
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Mély, személyes és aktuális: Különleges élmény a Benedek Elek Líceumban
„Nagyon vagány volt az előadás. Sokkal jobban tudtunk figyelni, mintha egy hagyományos előadást láttunk volna. Sok pillanathoz tudtunk kapcsolódni, mert nagyon személyes volt.” Kedd délelőtt Székelyudvarhelyen a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban két alkalommal mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomórák megfelelő alkalmat nyújtottak a diákok számára a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre. Az előadást követő beszélgetés során, az elhangzott szövegek kapcsán alkalom nyílt önmagunkról beszélni és rácsodálkozni József Attila költészetének aktualitására. Szó esett szegénységről, ellehetetlenítésről, kiközösítésről, megfelelésről és a jövővel kapcsolatos nehézségekről. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért!
25. 01. 31.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Az előadás, amely önmagunkhoz vezet: Egy est a MáSzínházban
“Teljesen más élmény volt ez az előadás, mint ahogy eddig József Attila szövegeket hallottam előadni. Nagyon tetszett, személyes volt, jelenidejű volt, teljesen magával ragadott.” Vasárnap délután Budapesten a MáSzínházban mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Már az első pillanattól érzékelhető volt a nézők figyelme, az előadás mélységeivel való rezonálása. A közönségtalálkozón sok szó esett az otthontalanságról, az útkeresésről, traumákról, magányról, egyedüllétről, kirekesztettségről, a József Attila szövegeiben benne lévő érzések aktualitásáról. Jó volt felfedezni, hogy a szövegek kapcsán tulajdonképpen önmagunkról beszéltünk. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért. Köszönjük a MáSzínháznak a szervezést és a partnerséget! Az esemény Budapest Főváros IX. kerületi Ferencváros önkormányzata támogatásával megvalósult meg.
25. 01. 27.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Életre kelt szavak: Egy meghatározó este Siménfalván
"Ebben az előadásban életre keltek a szövegek és jó volt felfedezni, hogy felnőttem ezekhez a szövegekhez. Mély volt, nagyon megérintett." Kedd este Siménfalván mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Már az első pillanattól érzékelhető volt a nézők figyelme, az előadás mélységeivel való rezonálása. A közönségtalálkozón sok szó esett az otthontalanságról, az útkeresésről, traumákról, magányról, egyedüllétről, kirekesztettségről, a József Attila szövegeiben benne lévő érzések aktualitásáról. Jó volt felfedezni, hogy a szövegek kapcsán tulajdonképpen önmagunkról beszéltünk. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért. Köszönjük Király Bettynek a szervezést és a Siménfalvi színjátszó csoportnak a családias fogadtatást és vendéglátást! Az esemény a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.
25. 01. 31.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Petőfi és Arany után: Egy másik költő, aki megérint
“Nagyon jó volt, hogy végre egy másik költőről is többet látunk, hallunk. Annyi előadás volt Petőfiről és Aranyról, most pedig jó volt jobban belemélyedni József Attilába. Nagyon megérintett az élete.” Hétfő délelőtt Déván a Téglás Gábor Elméleti Líceumban két alkalommal mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomórák tökéletes teret biztosítottak a költő életének és szövegeinek megismerésére, azok továbbgondolására. Köszönjük az iskola bizalmát, a fiatalok nyitottságát és az előadást követő beszélgetésben elhangzott gondolatokat. Szó esett magányról, szülőhiányról, útkeresésről, jövőképről, szeretetről és annak hiányáról. Jó volt megtapasztalni, hogy a fiatalok számára mennyi aktualitással bírnak József Attila szövegei!
25. 01. 29.

legfrisseBb videó

RÖVIDEN

reszletes-hirek

hírek

25 SMALL s elso o.png
25 SMALL s utolso o.png

Budapesten ünnepli 31. születésnapját az Osonó

2024. január 31.

Előadással illetve az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 31. születésnapját az Osonó Színházműhely. A társulatnak az 1993. február 3-i alapítása óta 187 tagja volt és az évek során összesen 23 előadás került bemutatásra, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl, ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 31 év alatt összesen 1.595 előadást tartott a társulat, amelyből 1.252-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 329 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el. A 31 éves az Osonó születésnapi program részeként, február 3-án 16 órakor láthatják a nézők a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből létrehozott előadást a B29 Ifjúsági Közösségi térben. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a szervezes@osono.ro e-mail címen lehet megtenni. Az egykori és jelenlegi osonósok találkozójára szintén Budapesten kerül sor a társulat születésnapján, február 3-án. Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a Színház minél szélesebb réteghez tud eljutni, minél több embert tud megszólítani. A közel két éve bemutatott Nem vagyok, csak mások látnak című előadást számos iskolában rendhagyó irodalomóraként fogja bemutatni a társulat. Áprilisban az előadás egy kéthetes európai turnéra indul. Az eddig 624 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkciót februárban láthatják a nézők. Az előadás visszatér a a budapesti Katona József Színházba, de látható lesz erdélyi és magyarországi településeken is. Az idei évben a hagyományos-, fórumszínházi- és osztálytermi előadásoktól kezdődően, különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések, rendszeresített műhelyek és Erasmus projektek képezik a társulat idei terveit. Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosítunk a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse.

Találkozás és Fejlődés: Önismereti és Színészmesterség Tréning Topolyán

2024. január 15.

“Nagyon sokat tanultam ezen a hétvégén. Fontos volt nekünk, a csapatnak. Találkoztam önmagammal, találkoztam a társaimmal és találkoztam a tiszta szeretettel. Nagyon hálás vagyok.” Társulatunk két trénere, Fazakas Misi és Mucha Oszkár a hétvégén önismereti, csapatépítő és színészmesterség tréningsorozatot tartott a vajdasági Topolyán a Mara Amatőr Színház társulata számára. Igazi Találkozás volt önmagunkkal és egymással. Energiát gyűjtöttünk, figyelmet fejlesztettünk, egymásra hangolódtunk, beszédkészségfejlesztő gyakorlatokat játszottunk, elmélkedtünk, megnyíltunk, elcsendesedtünk, válaszokat találtunk, önmagunk lehettünk, improvizáltunk és szakmai kérdéseket feszegettünk.  Köszönjük az egymásra figyelést, a személyes együttlét örömét!

Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Erdélyben az Osonó

2023. december 5.

Az Osonó Színházműhely tizenegyedik Erasmus+ projektjére december 6-10. között kerül sor Szentegyházán. Az Egészség a jobb jövőért - Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projekt célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzéssel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a Magyarországról, Romániából és Szerbiából érkező résztvevők számára. Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező és támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. Ennek értelmében a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek. Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja, míg Prezsmer Boglárka drámapedagógiai foglalkozással járul hozzá a résztvevők önismeretéhez. Szőcs Enikő és Szőcs Károly Csaba irányítása alatt a csoport elmélyülhet az életviteli foglalkozásokban, illetve sor kerül a résztvevők testösszetétel mérésére, majd annak egyéni kiértékelésére is. A Health4Future fantázianevű projekt célja egy olyan közeg megteremtése a résztvevők számára, amely támaszt nyújthat az aktuális kihívásokkal való szembenézéshez, illetve ahol jövőbeni munkájuk minőségét előmozdító szakmai ihlettel, motivációval és korszerű módszerekkel gyarapodhatnak. A projekt egy hosszú távú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre. A három állomásos projekt első szakasza Budapesten zajlott október 1-5. között, a harmadik szakaszra pedig jövő év márciusban, Vajdaságban kerül sor.

Újabb interetnikai színházi projektet szervez az Osonó

2023. november 10.

Az Osonó Színházműhely november 10-13. között Szentegyházán szervezi meg azokat a színházi és alkotói műhelyfoglalkozásokat, amelyek az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala/Departamentul pentru Relații Interetnice támogatásával valósulnak meg. A projekt célja az etnikai, nyelvi és kulturális sokszínűség előmozdítása, illetve találkozó- és tudástér megnyitása a roma és magyar fiatalok számára. Az összesen harminc, húsz magyar és tíz roma nemzetiségű fiatal számára olyan interkulturális és nevelési műhelysorozatot tart a társulat, melynek során a résztvevők különböző kommunikációs játékokban és színházi gyakorlatokban vesznek részt. A foglalkozások célja az identitás iránti kíváncsiság felkeltése, egymás kultúrájának felfedezése, a közös pontok megtapasztalása, illetve annak előmozdítása a résztvevőkben, hogy előítéletek nélkül és empátiával gondolkodjanak egymásról és elfogadással közelítsenek a sokszínűség és a multikulturalizmus felé. A műhelyfoglalkozásokat Fazakas Misi, az Osonó vezetője és rendezője valamint Mucha Oszkár, a társulat színésze és trénere vezeti. A csapat- és önismereti játékok, személyiségfejlesztő gyakorlatok, a beszédművelés, színészmesterség és improvizációs feladatok annak a  lehetőségét teremtik meg, amely által a különböző etnikumú fiatalok felfedezhetik a közös alkotás öröme mellett mindazt, ami érték lehet a másikban. Az Osonó Színházműhely az elmúlt években számos interkulturális projektet hozott létre, köztük négy nagyobbat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala/Departamentul pentru Relații Interetnice támogatásával, valamint hat Interetnikai Drámatábort a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával együttműködve.

Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Budapesten az Osonó Színházműhely

2023. szeptember 28.

Az Osonó Színházműhely tizedik  Erasmus+ projektjére október 1-5. között kerül sor Budapesten. Az Egészség a jobb jövőért - Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projekt célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzéssel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a Magyarországról, Romániából és Szlovákiából érkező résztvevők számára. Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező és támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. Ennek értelmében a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek. A Health4Future fantázianevű projekt célja egy olyan közeg megteremtése a résztvevők számára, amely támaszt nyújthat az aktuális kihívásokkal való szembenézéshez, illetve ahol jövőbeni munkájuk minőségét előmozdító szakmai ihlettel, motivációval és korszerű módszerekkel gyarapodhatnak. A projekt egy hosszú távú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre.

Budapesti iskolákban tart tantermi előadásokat az Osonó

2023. szeptember 16.

Szeptember 18. és 28. között 7 budapesti iskolában 8 alkalommal lesz látható a Nem vagyok, csak mások látnak című tantermi előadás. Az 55 perces monodráma József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy a rendhagyó irodalomóra egy valódi párbeszéddé váljon. A projekt a Nemzeti Kulturális Alap - NKA és  Budapest IX. Kerületi Ferencváros Önkormányzata támogatásával valósul meg. Hogyan lehet hozzánk valaki ennyire közel, aki ennyire távoli? József Attila életterhei számunkra felmérhetetlen szélsőségek, mégis: a mi haragunkkal jajdul fel, a mi sírásunktól szorul el a torka, s a mi szánk felett húzódik mosolyra a bajsza. Az Osonó találkozásra hív: személyes találkozásra egymással – és József Attilával. Egy emberrel, aki közénk ül, ránk néz, megosztja velünk falatnyi útravalóját, s akinek szájából úgy fordulnak ki a jól ismert szavak, ahogy még nem találkoztunk velük. Verssorokból bontakozik ki egy élet: az enyém vagy a tiéd, és – talán – egy szegény, Attila nevű barátunké. A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok. A versek mellett elhangzanak részletek a József Attila által írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is.

Temesváron és Aradon ünnepli a magyar kultúra napját az Osonó

2024. január 18.

Hétfőn, január 22-én 19 órától Temesváron a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, míg másnap, január 23-án 17 órától Aradon a Jelen Kávéházban lesz látható a társulat Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadása. A magyar kultúra napja alkalmából, a nagyközönség mellett hétfőn 14 órakor a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, míg kedden 10 és 12 órától a szintén temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai rendhagyó irodalomóra és osztálytermi produkcióként láthatják az előadást. A turné a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg. Az 55 perces monodráma József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy az előadás egy valódi párbeszéddé váljon. A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok. A versek mellett elhangzanak részletek a költő által írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is.

Osonó évértékelő- 2023 számokban

2023. december 20.

Az önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely 2023-ban 243 kulturális- oktatási- szociális eseményt hozott létre 7 országban, közel 8.000 résztvevő számára és 107.000 euróból gazdálkodott. Ennek az összegnek a 88 százalékát nemzetközi, magyarországi és romániai pályázati források teszik ki. A társulat előadásokból és képzésekből származó saját jövedelme az évi költségvetés 12 százaléka. Az elmúlt évben az Osonó 72 előadást és 71 interaktív közönségtalálkozót tartott, illetve 94 műhelyfoglalkozás valamint 6 Erasmus+ projekt és drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. A tevékenységek 46 százaléka magyarországi, 44 százaléka romániai és 10 százaléka nemzetközi településeken zajlott. A 2022-ben bemutatott Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült produkció túl van a 100. ünnepi előadásán. A Mucha Oszkár előadásában és Fazakas Misi rendezésében létrejött, személyes hangvételű színházi kísérlet ebben az évben egy európai turnén vett részt, valamint számos alkalommal került bemutatásra tantermi előadásként, rendhagyó irodalomóraként vagy stúdiószínházi körülmények között. Eddig hét ország 34 településén mutatkozott be a produkció, és a pozitív visszajelzések alapján a társulat 2024-ben további számos településre és iskolába viszi el az előadást. A Fazakas Misi által rendezett és tizenkét éve bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás közelít a 625. bemutatáshoz. A produkciót ebben az évben magyarországi és erdélyi települések közönsége láthatta. A nagy érdeklődésnek köszönhetően, a fiatalok történeteit feldolgozó előadást a társulat továbbra is műsoron tartja és már a jövő év elején újra látható lesz. A társulat mögött álló évben több Erasmus+ projektre került sor, amelyek a Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben jöttek létre. Az Egészség a jobb jövőért - Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projektsorozat célja az volt, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzésekkel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját, így az önismerettel, az egészséges életmóddal és a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és képzések kaptak hangsúlyt. Az ősz egy újabb együttműködési lehetőséget hozott a társulat számára. A csíkszeredai KALOT népfőiskolai, felnőttképzési, közösségépítő és kulturális szervezettel több közös projektre került sor. A műhelyfoglalkozások tartásán túl, a Nem vagyok, csak mások látnak című előadás négy csíkszeredai iskolába jutott el, illetve  ennek a partnerségnek köszönhetően az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadást 260 diák tekinthette meg. A 2024-es évet az Osonó egy vajdasági felnőttképzéssel kezdi. A már elnyert pályázati támogatások azt mutatják, hogy több nemzetközi és budapesti projekt vár az Osonó Színházműhelyre, amely a továbbiakban is három kulcsszóra építi tevékenységét: színház, oktatás és szociális projektek.

Erdélyi és magyarországi turnéra indul az Osonó

2023. november 12.

November 13-18. között Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely és Budapest közönsége láthatja az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadást. A már 618 alkalommal bemutatott produkciót minden esetben egy interaktív közönségtalálkozó követi, amely teret ad a közös gondolkodásra, a dokumentarista előadásban felvetett témák és problémák megvitatására. A turné november 18-án Budapesten, a Katona József Színházban 19.15 órakor kezdődő előadással zárul. A Fazakas Misi által rendezett előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig 3 kontinens 24 országának 192 településén került bemutatásra. A turné programja: November 13: CSÍKSZEREDA - 18.00 óra (Csíki Mozi- a Kalot Egyesület szervezésében) November 14: KOLOZSVÁR – 13.00 óra (János Zsigmond Unitárius Kollégium) November 15: MAROSVÁSÁRHELY – 11.00 és 13.00 (Mihai Eminescu Ifjúsági Ház) November 16: BUDAPEST - 18.00 óra (H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ- az ELTE BTK HÖK szervezésében) November 18: BUDAPEST - 19.15 óra (Katona József Színház)

100. alkalommal kerül bemutatásra az Osonó József Attila szövegeiből készült előadása

2023. október 12.

Október 16-án 19 órakor Budapesten a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központban kerül sor a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadás 100., ünnepi bemutatására. A 2022. február 21-i bemutató óta a produkciót 7 ország 32 településén mutatta be a társulat úgy rendhagyó irodalomóra és tantermi előadásként, mint stúdiószínházi körülmények között. Az 55 perces monodráma József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy az előadás egy valódi párbeszéddé váljon. A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok. A versek mellett elhangzanak részletek a költő által írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is. Hogyan lehet hozzánk valaki ennyire közel, aki ennyire távoli? József Attila életterhei számunkra felmérhetetlen szélsőségek, mégis: a mi haragunkkal jajdul fel, a mi sírásunktól szorul el a torka, s a mi szánk felett húzódik mosolyra a bajsza. Az Osonó találkozásra hív: személyes találkozásra egymással – és József Attilával. Egy emberrel, aki közénk ül, ránk néz, megosztja velünk falatnyi útravalóját, s akinek szájából úgy fordulnak ki a jól ismert szavak, ahogy még nem találkoztunk velük. Verssorokból bontakozik ki egy élet: az enyém vagy a tiéd, és – talán – egy szegény, Attila nevű barátunké.

Csapatépítés a Melinda Instal vezetőivel

2023. szeptember 25.

Társulatunk két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár a hétvégén csapatépítő műhelyfoglalkozásokat tartott Szovátán a Melinda Instal vezetői csapata számára. Igazi öröm volt felfedezni, hogy az osonós önismereti és csapatépítő gyakorlatok milyen jól működnek a céges közegben is. Beszéltünk magunkról, kommunikáltunk egymással, játszottunk, nevettünk, bizalmat építettünk önmagunkban illetve egymásban is. "Nagyon jól éreztem magam, újra bebizonyosodott, hogy jó csapat vagyunk, közelebb kerültünk egymáshoz és remélem, hogy hétfőtől be tudjuk építeni a munkánkba mindazt, amit itt közösen megtapasztaltunk.” Köszönjük Komoróczy Zsoltnak, a cég vezérigazgatójának a meghívást és a bizalmat, a csapatnak pedig a nyitottságot, a komolyságot és az együttműködést! Sok sikert kívánunk az elkövetkező időszakhoz!

Felnőttek számára indít színház és nevelés képzést az Osonó a Művészeti és Népiskolával közösen

2023. szeptember 12.

A színjátszás, a drámajáték, az iskolai drámapedagógiai munka iránt érdeklődő pedagógusok, csoportvezetők, ifjúsággal foglalkozó vagy közművelődési szakemberek számára tizedik éve szervez képzést az Osonó Színházműhely és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola. A 120 órás képzés olyan területekre nyújt betekintést, mint személyiségfejlesztés, beszédművelés, a drámapedagógia illetve csoportvezetési, színházpedagógiai és színháztörténeti alapismeretek. A Prezsmer Boglárka, dramaturg, dráma- és színházpedagógus, Fazakas Misi, színész, rendező, színházpedagógus és Mucha Oszkár, színész, tréner által vezetett képzés négy szakaszban zajlik. A tanév során három hosszú hétvégés alkalomra kerül sor Sepsiszentgyörgyön (2024. január 5-7., március 1- 3. valamint május 10- 12.), amely nyáron, augusztus 21- 25. között kiegészül egy 4 napos táborral. A teljes képzés költsége 600 lej illetve egy 70 lejes beiratkozási díj, amelyet a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola titkárságán lehet kifizetni. Érdeklődni és iratkozni az Osonó Facebook oldalán vagy az osonoszinhaz@osono.ro e-mail címén lehet.
25 SMALL s elso o.png

projektek

25 SMALL s utolso o.png
bottom of page