
NEMZETKÖZI PROJEKTEK
A kulturális különbségek és hasonlóságok révén is felfedezhetjük értékeinket, így keressük a kapcsolódás lehetőségét az ország határán és a színház világán túl is.









Közel 20 nemzetközi projektet valósítottunk meg az Erasmus+ program támogatásával. Egyesületünk rendelkezik a szükséges akkreditációkkal, amelyek lehetővé teszik, hogy különböző európai civil szervezetekkel működjünk együtt, és fiatalokkal és felnőttekkel foglalkozzunk.
Fontos számunkra, hogy az ilyen jellegű projektek a lehető legszínesebbek és legszínvonalasabbak legyenek. Ezért partnereink között megbízható szakemberek vannak, legyen szó sportról, művészetekről, vagy mentális és fizikai egészségről.








színházi együttműködések
A színház csak ürügy és eszköz a párbeszédre, a találkozásra és a közösségépítésre ezért előadásaink leginkább dokumentarista és fórumszínházi produkciók. Thaiföldi és marokkói fiatalokkal több színházi előadást létrehoztunk, amelynek főbb témája az egyén és a közösség volt, illetve a helyi jellegzetes társadalmi és szociális problémák. Olaszországban ugyancsak két előadást készítettünk helyi fiatalokkal közösen a feketemunkások és a pszichiátriai intézetek problematikájáról.