top of page





1/15

Egy színész varázslata: József Attila szavai megelevenednek
„Hihetetlen volt számomra, hogy egyetlen színész így fenn tudja tartani a figyelmet és folyamatosan tud hatni rám. Van, amikor egy előadásban sok színészt látok, de mégis unom, nem köt le. Ez az előadás az érzelmeimre hatott és gondolkodásra késztetett.”
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön a Hófehérke Napköziotthon óvónői számára, családias hangulatban mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Már az első pillanattól érzékelhető volt a nézők figyelme, az előadással való közös rezonálása. Egy igazi, a Színház általi Találkozást élhettünk meg. Az előadást követő beszélgetés során mély gondolatok születtek. Szó esett önmagunkról, traumákról, magányról, gyerekkorról, nehézségekről, a József Attila szövegeinek aktualitásáról. Költészetről, költőről beszéltünk, de igazából saját magunkat jártuk körbe. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért!
24. 06. 18.

Könnyek József Attila szavaiban
„Az előadás által közelebb kerültem József Attilához. Végig tudtam figyelni és többször meg is könnyeztem.”
Tegnap délelőtt a H13 Kultpontban a Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szakképző Intézménye diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A rendhagyó irodalomóra megfelelő alkalmat nyújtott a fiatalok számára a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre és az előadást követő beszélgetésben a hallottak kapcsán elindult személyes gondolatok megosztásának. Köszönjük a figyelmet, az előadást követő beszélgetést, közös gondolkodást és azt, hogy az osztály engedte magát közelebb vinni József Attila személyéhez és költészetéhez!
Az esemény a H13 Kultpont támogatásával valósult meg.
24. 06. 14.

Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Budapesten az Osonó
Az Osonó Színházműhely tizenharmadik Erasmus+ projektjére június 18-22. között kerül sor Budapesten. A Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben létrehozott Regionális összefogás az ifjúsági dolgozók szakmai támogatására elnevezésű projekt célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzéssel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a Magyarországról, Romániából és Szerbiából érkező résztvevők számára.
Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező és támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. Ennek értelmében a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek. Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja, míg a Svung Kreatív Egyesület részéről Benyhe Bernát drámapedagógiai foglalkozással járul hozzá a résztvevők önismeretéhez. Szőcs Enikő és Szőcs Károly Csaba irányítása alatt a csoport elmélyülhet a sport- és életviteli foglalkozásokban, kipróbálhatja magát a falmászásban, illetve sor kerül a résztvevők testösszetétel mérésére, majd annak egyéni kiértékelésére is. A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete pedig alapszintű újraélesztési és elsősegély képzést fog tartani a résztvevők számára.
A Youth Workers GO! fantázianevű projekt célja egy olyan közeg megteremtése a résztvevők számára, amely támaszt nyújthat az aktuális kihívásokkal való szembenézéshez, illetve ahol jövőbeni munkájuk minőségét előmozdító szakmai ihlettel, motivációval és korszerű módszerekkel gyarapodhatnak.
A projekt egy hosszú távú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre.
A három állomásos projekt első szakasza Budapesten zajlik, míg a második szakaszra július végén a vajdasági Zentán, a harmadikra pedig augusztus végén az erdélyi Szentegyházán kerül sor.
24. 06. 17.

Egy felejthetetlen hétvége a Hófehérke Napköziotthonban
„Nagyon mély közösségépítő hatása volt ennek a képzésnek. Sok emberről eddig nem tudtam sok mindent, de jó volt, hogy ezen a hétvégén közel kerültünk egymáshoz..Kicsit megálltunk, egymásra figyeltünk. Beigazolódott, hogy jó csapat vagyunk. Megerősítést adott ez a hétvége.”
Társulatunk két trénere, Fazakas Misi és Mucha Oszkár a hétvégén önismereti, csapatépítő és motivációs tréningsorozatot tartott Sepsiszentgyörgyön a Hófehérke Napköziotthon óvónői számára. Ismét megtörtént a Csoda, az igazi Találkozás. Közösen élhettük meg, hogy „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.” Önmagunk lehettünk, egyszerűen, őszintén. Nevettünk, komolyan játszottunk, megerősítettük egymást, elmélyültünk, a lelkünkkel foglalkoztunk, közösséget kovácsoltunk. Köszönjük a családias hangulatot, az egymásra figyelést, a személyes együttlét örömét, a szeretetet! Hálásak vagyunk a kezdeményezésért, a meghívásért és a szervezésért!
24. 06. 16.
legfrisseBb videó
RÖVIDEN
reszletes-hirek
hírek
Cselekvés és közös haladás: a Melinda Instal vezetői csapatának tapasztalatai
"Hasznos volt ez a két nap. Jobban megismertük egymást, közelebb kerültünk egymáshoz és jól összehozta a csapatot. Nagyon jó élmény volt!”
Társulatunk két trénere, Fazakas Misi és Mucha Oszkár az elmúlt két nap, immár harmadik alkalommal csapatépítő műhelyfoglalkozásokat tartott Kápolnásfaluban a Melinda Instal vezetői csapata számára. Jó volt látni, hogy ennek a közel egy éve tartó folyamatnak milyen pozitív hatása van a csapatra, élmény volt megtapasztalni a csoport hozzáállását, cselekvő vágyát és közös haladását a célok felé. Gyakorlatoztunk, játszottunk, önmagunkra és egymásra figyeltünk, bizalmat erősítettünk, sokat nevettünk és még többet beszélgettünk, kommunikáltunk. Igazi élmény volt mindannyiunk számára ez a Találkozás!
projektek
bottom of page

