top of page
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Befejeződött a csoportvezetők és pedagógusok drámatábora
Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen hozta létre azt a színházi és önismereti tábort, amely negyedik állomása volt az egy éve tartó csoportvezetők és pedagógusok számára szervezett Színház és nevelés képzésnek. A Kovászna és Hargita megyékből érkezett 24 résztvevő augusztus 23. és 27. között vett részt a sepsikőröspataki Virágcsárda Panzióban megrendezett táborban. A Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus valamint az Osonó két tagja - Fazakas Misi és Mucha Oszkár – által vezetett foglalkozások nagy hangsúly fektettek a csapatépítésre, az önismereti- és személyiségfejlesztő gyakorlatokra, drámajátékokra, beszédkészség-fejlesztő feladatokra és az alap-színházképzésre, azzal a céllal, hogy a résztvevők gyarapíthassák eszköztárukat, valamint a gyakorlatokat felhasználják a jövőbeli rendezői munkájukban, tanítási módszerükben, osztályfőnöki vagy csoportvezetői tevékenységükben. A színházi gyakorlatokba való elmélyülés, a keresés és a kísérletezés újabb impulzusokat adott a résztvevők számára a szakmai tevékenységük átgondolására és hatékonyságára. A műhelyfoglalkozások mellett, az intenzív tábor minden reggel a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indult, este pedig a rövid színházi jelenetek próbái zajlottak, amelyeket az utolsó nap délelőttjén mutattak be a kiscsoportok. Mindezek mellett beszélgetésekre is sor került, így a résztvevők egymástól értesülhettek a saját munkaterületükön felmerülő sajátos nehézségekről és problémákról, ugyanakkor az egyéni módszerek és felelősségek adta megoldási lehetőségekről is.  A képzésén túl, a tábor célja egy olyan helyzet megteremtése volt, amely által a pedagógusok feltöltődve kezdhetik el az új tanévet. Az augusztus 23- 27. között zajló drámatábor hangulatát az alábbi résztvevői visszajelzések tükrözik: Becsey Éva: „Az öt nap alatt belekóstoltunk kicsit a színházi világba, játszottunk és figyeltünk, együttműködtünk és mélyen magunkba tekintettünk. Lényeges dolgok történtek itt, mert ez egy olyan tábor, ahol közösség formálódik. Közösség, ahol bizalom születik.” Bencze Etelka: „34 éves pedagógiai pályám során sok képzésen fordultam meg. A Színház és nevelés képzés és tábor viszont egy olyan komplex lehetőség amely minden téren tanít, mozgat, előrevisz. Új módszereket ismerek meg, fejlődik a kommunikációs készségem, empátiát és önismeretet tanulok, fejlődök, növekedik az önbizalmam, fejlesztem a kreativitásomat, művészeti és  kulturális élményt nyújt.” Kerezsi Gyopár Iringó: „A tábor alatt lebontjuk falainkat, építjük magunkat,  önbizalmunkat. Jó érzés ez a folyamat. A közös alkotás közben szépen formálódunk mi is. Néhol megvilágosodunk,  máskor pedig épp kérdéseket, megoldandó feladatokat találunk.” Pál Emese: „Köszönöm, hogy a Művészeti és Népiskola  helyet ad egy olyan képzésnek,  ahol  felnőttként játszva tanulhattam magam, gazdagíthattam tudásom a  fejlesztő játékokkal és az elméleti tevékenységekkel együttesen. A drámatábor által teremtődött számomra még egy Boldogság sziget, amely bekoronázta a nyaram. Külön köszönöm a trénereknek, hogy megteremtették  azt a bizalmas, családias légkört, amelyben biztonságban éreztem magam én levehettem a maszkjaim, megélhettem az érzéseim, elmélkedhettem azon, hogy kitől- mitől is függ az, hogy testi -lelki - szellemi egyensúlyban maradjak.” Parajdi-Arros Margit: „Adatott egy tábor, azaz egy tér, egy hely, egy közeg, ahol mi emberek sokat tanulhattunk egymásról, a világról és az életről. Tanulhattam arról is hogyan segíthetünk hozza már kisgyermekkortól fogva gyerekeket, hogy szebbnek, jobbnak ne csak lássák, hanem megéljék a világot és életüket.” Gergely Ágnes: „Amellett, hogy kezdő pedagógusként segített a szakmai fejlődésben, arra is jó volt ez a képzés, hogy láthassam, hogy a rózsaszín köd után is van élet úgy szakmailag, mint a magánélet szempontjából. Jó volt látni, megtapasztalni, érezni azt az év során, hogy mindannyian hús-vér emberek vagyunk, mindannyian máshonnan jövünk, de a cél ugyanaz: beragyogni a saját és a körülöttünk lévők életét. Hálás vagyok, hogy ilyen fiatalon ezt megtapasztalhattam, bízom benne és teszek érte, hogy folytathassam a megkezdett utat.” Krecht Alpár: „Az itt töltött idő messzemenően túlnyúlott a drámatábor keretein, kalandoztunk a családjaink múltjában, tükröt tartottunk egymásnak és felfedtük  sebeinket, sebezhetőségeinket. Jó volt levetni hétköznap viselt maszkjainkat és szembenézni magunkkal!” Luka Katalin: „Pár napig, egy  meseerdő  lakói lehettünk, ahol három tündér szeretete, tapintatos odafigyelése, lelkes gondoskodása biztosított teret, hogy megélhessünk mélységeket, magasságokat, megtapasztalhassuk milyen „csak úgy” embernek lenni."
23. 09. 01.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Budapesten az Osonó
Az Osonó Színházműhely, a Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel és a Stuttgarti Csöbörcsök E.V.-vel partnerségben hozta létre az Egészség a jobb jövőért - Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projektet, amely célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzéssel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a június 19-23. között zajló program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a Magyarországról, Romániából, Szerbiából és Németországból érkező, összesen 20 résztvevő számára. Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező és támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. Ennek értelmében a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek.  Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja, míg Benyhe Bernát drámapedagógiai foglalkozással járul hozzá a résztvevők önismeretéhez. Szőcs Enikő és Szőcs Károly Csaba irányítása alatt a csoport elmélyülhet a sport- és életviteli foglalkozásokban, illetve kipróbálhatja magát a falmászásban is. A Health4Future fantázianevű projekt célja egy olyan közeg megteremtése a résztvevők számára, amely támaszt nyújthat az aktuális kihívásokkal való szembenézéshez, illetve ahol jövőbeni munkájuk minőségét előmozdító szakmai ihlettel, motivációval és korszerű módszerekkel gyarapodhatnak. A projekt egy hosszútávú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre. Az Osonó Színházműhely mindeddig kilenc Erasmus+ projektet bonyolított le.
23. 06. 18.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Három településen szervez közösségi és mentor programokat az Osonó
Az Osonó és annak jogi háttere, a Bolyongó Színház Egyesület augusztusban indít egy nagyszabású oktatási- kulturális- szociális projektet, amely Oroszhegy, Székelyvarság és Szentegyháza települések bevonásával november közepéig fog tartani. Az Oroszhegyi Urusos Néptánc Egyesület, a székelyvarsági Csemete Egyesület valamint a szentegyházi Kis-Homoród Kulturális Egyesület partnerségével létrejött hosszútávú program célja a települések közösségi és kulturális aktivizálása és a csoportvezetők, pedagógusok, kultúraszervezők képzése és mentorálása. A komplex közösségi eseménysorozat a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával jön létre. A projekt az augusztus 6. és 10. között, Székelyvarságon sorra kerülő nagyszabású táborral indul, amelyben a településenkénti 10-10 résztvevő számára Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus valamint az Osonó két tagja - Fazakas Misi és Mucha Oszkár – tart műhelyfoglalkozásokat. A képzés nagy hangsúly fektet a csapatépítésre, az önismereti- és személyiségfejlesztő gyakorlatokra, drámajátékokra, beszédkészség-fejlesztő feladatokra és az alap-színházképzésre, azzal a céllal, hogy a résztvevők gyarapíthassák eszköztárukat, valamint a gyakorlatokat felhasználják a jövőbeli rendezői munkájukban, tanítási módszerükben vagy csoportvezetői tevékenységükben. Az ősz folyamán mindegyik település kulturális kezdeményező csoportjának specifikus mentorálására kerül sor, illetve a célközönség 60 felnőtt tagja számára, a közösség és partner-egyesületek bevonásával egy-egy kulturális eseményt szervez a társulat a helyi kulturális erőforrásokra alapozva,. Ezek az események a színházi- és táncelőadások, valamint a fotókiállítás és dokumentumfilm készítés által érinteni fogják az előadó- és audiovizuális művészeteket. Mindezen túl, az Osonó Színházműhely minden településen bemutatja a Nem vagyok, csak mások látnak című előadást. Az 55 perces monodráma József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy a találkozás valódi párbeszéddé váljon. A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional leszögezi, hogy az általa támogatott projektek nem tükrözik szükségszerűen az álláspontjukat, és nem vállalják a felelősséget a projekt tartalmáért, illetve azért ahogyan a projekt eredményei felhasználásra kerülnek. A program tartalmáért és hatékonyságáért az Osonó Színházműhelyt terheli minden felelősség.
23. 08. 03.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Évadzáró mérleg az Osonónál
A 2022-23-as évadban, az önfenntartó társulatként működő Osonó 263 kulturális- oktatási- szociális eseményt hozott létre 7 országban több mint 8.000 résztvevő számára. A társulat 83 előadást illetve azokat követően 81 interaktív közönségtalálkozót tartott, 92 műhelyfoglalkozást, 7 tábort és számos képzést szervezett fiataloknak és felnőtteknek. A tavaly bemutatott Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült produkció 7 országban került bemutatásra úgy tantermi előadásként vagy rendhagyó irodalomóraként, mint stúdiószínházi körülmények között. A Mucha Oszkár előadásában és Fazakas Misi rendezésében létrejött, személyes hangvételű produkció a jövő évadban több hazai és európai turnéra indul, illetve pályázatoknak köszönhetően számos erdélyi és magyarországi iskolában lesz bemutatva. A 100., ünnepi előadást Budapesten, az évad első felében láthatja a közönség. A Fazakas Misi által rendezett és tizenkét éve bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás túl van a 610. bemutatáson. A produkciót ebben az évadban főként magyarországi települések közönsége láthatta, így a következő évad első felében egy erdélyi turnéra kerül sor. A sok meghívásnak és az előadás iránti nagy érdeklődésnek köszönhetően, a fiatalok történeteit feldolgozó előadást a jövő évadban is műsoron tartja a társulat. Ebben az évadban is folytatódott a jó együttműködés a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával. Az intézménnyel több közös projektje van az Osonónak. Immár tíz éve kerül megszervezésre a csoportvezetők és pedagógusok színházi nevelés képzése, amely a társulat két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy több állomásos műhelyfoglalkozás-sorozatra épül. A projekt, új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódni fog. Szintén folytatódott a több mint két évtizedre visszatekintő sikeres együttműködés a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceummal is, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai táborban vettek részt annak köszönhetően, hogy a Színházműhely Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkezik. Az évadban több Erasmus+ programot hozott létre és bonyolított le az Osonó.  A sikeres projekteknek köszönhetően az ifjúságsegítők képzésének sora a következő évadban is folytatódni fog. Az önfenntartó, független társulat munkája nyáron sem szünetel, hiszen több képzésre és táborra kerül majd sor.
23. 07. 03.

legfrisseBb videó

RÖVIDEN

reszletes-hirek

hírek

25 SMALL s elso o.png
25 SMALL s utolso o.png

Cselekvés és közös haladás: a Melinda Instal vezetői csapatának tapasztalatai

"Hasznos volt ez a két nap. Jobban megismertük egymást, közelebb kerültünk egymáshoz és jól összehozta a csapatot. Nagyon jó élmény volt!” Társulatunk két trénere, Fazakas Misi és Mucha Oszkár az elmúlt két nap, immár harmadik alkalommal csapatépítő műhelyfoglalkozásokat tartott Kápolnásfaluban a Melinda Instal vezetői csapata számára. Jó volt látni, hogy ennek a közel egy éve tartó folyamatnak milyen pozitív hatása van a csapatra, élmény volt megtapasztalni a csoport hozzáállását, cselekvő vágyát és közös haladását a célok felé. Gyakorlatoztunk, játszottunk, önmagunkra és egymásra figyeltünk, bizalmat erősítettünk, sokat nevettünk és még többet beszélgettünk, kommunikáltunk. Igazi élmény volt mindannyiunk számára ez a Találkozás!

25 SMALL s elso o.png

projektek

25 SMALL s utolso o.png
bottom of page