top of page
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Igazi színházi ünnep és párbeszéd a Katona József Színházban
„Az előadás kapcsán egy szó jut az eszembe: Szeretethiány. Talán a szeretet, a kellő empátia egymás iránt, az odafigyelés lehetne a kulcs a problémák megoldásához, bármilyen kapcsolatról legyen is szó.” Múlt héten Budapesten a Katona József Színházban mutattuk be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásunkat. A nézők nagy figyelemmel követték végig az előadást és élték meg annak pillanatait. A közönségtalálkozón öröm volt látni, hogy milyen sok nézőnek volt mondanivalója akár egy-egy szimbólum vagy kellék, akár egy-egy téma vagy jelenet kapcsán. Igazi párbeszédet folytattunk, igazi színházi ünnepben, Találkozásban volt részünk. Köszönjük az előadás utáni beszélgetésben megosztott gondolatokat, személyes történeteket, a Katona József Színháznak pedig azt, hogy teret adott ennek az eseménynek.
25. 03. 31.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Három országban turnézik az Osonó
Március 24-én Budapesten, a H13 Kultpontban tartott előadással indul az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó produkció turnéja. Ezt követően, március 25-én az Erzsébetligeti Színházban, míg március 26-án este a Katona József Színházban láthatják a nézők az előadást. Március 27-én, a Színházi világnap alkalmából Bécsben lép fel a társulat, majd 28-án a felvidéki Párkányi Gimnázium diákjai számára bemutatott előadással zárul a turné. Az előadásokat minden esetben egy interaktív közönségtalálkozó követi, amely teret ad a közös gondolkodásra, a dokumentarista előadásban felvetett témák és problémák megvitatására. A Fazakas Misi által rendezett és már 635 alkalommal bemutatott dokumentarista előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig 3 kontinens 24 országának 193 településén került bemutatásra, 12 fesztiválmeghívásban részesült és két alkalommal nyerte el a legjobb előadás díját. Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Póra Jácinta, Kalotai Máté, Basa Ádám Technikus: Fábián Vilmos Rendező: Fazakas Misi A turné programja: Március 24., 12.00 óra: Budapest, H13 Kultpont Március 25., 11.00 óra: Budapest, Erzsébetligeti Színház Március 26., 19.15 óra: Budapest, Katona József Színház Március 27., 18.00 óra: Bécs, AMAPED Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete Március 28., 12.00 óra: Párkány, Párkányi Gimnázium
25. 03. 20.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Érzékeny témák, nyitott közönség – Dokumentarista előadás középiskolásoknak
„Többet kell beszéljünk ezekről a problémákról. Jó lenne időt szánni rá, megállni, elgondolkodni. Kommunikálni kellene, hogy javulhassanak a dolgok és oda kell figyelnünk egymásra.” Múlt héten az Erzsébetligeti Színházban, több középiskolás osztály diákjai számára mutattuk be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásunkat. Jó volt érezni a fiatalok érdeklődését, figyelmét és érzékenységét a témákkal, jelenetekkel kapcsolatban. Az előadást követő beszélgetésben szó esett a szülő- gyerek viszonyról, a gyermekvállalás nehézségeiről, magányról, szeretethiányról, az egymásra figyelésről, illetve a tapasztalatok fontosságáról. Köszönjük ezt a közös élményt és az előadást követő beszélgetést, személyes gondolatokat, visszajelzéseket, lelkesedést és kíváncsiságot!
25. 03. 27.
25 SMALL s utolso o.png
Csíkszereda Márton Áron Kalot-.jpg
Hiányzó apaképek, szülői figyelem és tanári szerepek – Előadás és beszélgetés a H13-ban
"Vágyunk a figyelemre, de sokszor nem kapjuk meg, mert a szüleinknek dolgozniuk kell. Ebben a helyzetben tud segíteni, ha az iskolában vannak olyan tanárok, akik az anya vagy az apa képet tudják erősíteni. Sajnos többnyire női tanárok vannak, így sok helyen hiányzik a férfi példakép” Hétfő délben a H13 Kultpontban, a Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szakképző Intézménye diákjai számára mutattuk be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásunkat, amely után teret kapott az előadás témáinak megbeszélése és a közös gondolkodás. Szó esett szülő- gyerek kapcsolatról, szakadékokról, szeretetről, jövőképről, az egyéni felelősségekről, az egymásra és önmagunkra való odafigyelésről. Köszönjük a H13 Kultpont támogatását az esemény létrejöttében!
25. 03. 26.

legfrisseBb videó

RÖVIDEN

reszletes-hirek

hírek

25 SMALL s elso o.png
25 SMALL s utolso o.png

József Attila időtlen üzeneteinek felfedezése középiskolásokkal

2024. október 17.

„Közelebb kerültem József Attilához. Megérintett az élettörténete és rájöttem, hogy most is vannak körülöttem ilyen élettörténetek.” Szerda délben a B29 Ifjúsági Közösségi térben az Újbudai József Attila Gimnázium diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomóra tökéletes teret biztosított a költő életének és szövegeinek megismerésére, azok továbbgondolására. Köszönjük az iskola bizalmát, a fiatalok nyitottságát és az előadást követő beszélgetésben elhangzott gondolatokat és kérdéseket. Szó esett magányról, szülőhiányról, útkeresésről, jövőképről, szeretetről és annak hiányáról. Jó volt megtapasztalni, hogy a fiatalok számára mennyi aktualitással bírnak József Attila szövegei!

Fut a színház a budapesti SPAR Maraton Fesztiválon

2024. október 14.

"Ha valamit nagyon el akarsz érni, megtalálod a módját, ha nem akarod eléggé, találsz rá kifogást.” (Hosszú Katinka) Társulatunkból Fazakas Misi és Mucha Oszkár is tagja volt az Erdélyi Színészek Futócsapatának, amely jó eredményt ért el vasárnap a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A Sebestyén Aba, Fekete Róbert, Fazakas Misi és Mucha Oszkár által alkotott csapat négy fős váltóban futotta le a maratont. Gratulálunk a csapatnak és hálás köszönet Tankó Erika színésznőnek, hogy lelkes szervezésével összefogta a társaságot, illetve minden elismerésünk az övé, hiszen ő két fős váltóban teljesítette ezt a távot. A következő időszakra sok sikert és jó sportolást kívánunk mindenkinek, mi pedig október 28-án kezdjük a soron következő Egészséges életmód Erasmus projektünket!

Csend és szeretet: Elgondolkodtató előadás Veresegyházán

2024. szeptember 27.

"Megrendítő volt az előadás. Szembesített, elgondolkodtatott, megerősítette bennem azt, hogy mennyire fontos odafigyelni a körülöttem lévő emberekre. A vége, a csend olyan volt számomra, mint a víztükör. Ahogy fodrozódik, felkavarodik, de idővel megnyugszik és megszületik a megoldás is." Tegnap a Veresegyházi Katolikus Gimnázium szervezésében kétszer mutattuk be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásunkat. Délután a Váci Mihály Művelődési Központ zsúfolásig megtelt a Gimnázium diákjaival, este pedig a szülők tekintették meg az előadást, amely után teret adtunk az előadás témáinak megbeszélésére, a közös gondolkodásra. Szó esett szülő- gyerek kapcsolatról, szakadékokról, szeretetről, jövőképről, az egyéni felelősségekről, az egymásra és önmagunkra való odafigyelésről. Köszönjük a Színház általi Találkozást, az iskola bizalmát és Prehodáné Nagy Éva igazgatónak a lelkes szervezést!

Érzelmek és tudatosság: pillanatok az Eötvös Gimnáziumban

2024. szeptember 26.

„Az előadásban feldolgozott témák minden nap érintenek bennünket. Több pillanat megrázó volt, de nekem sokat segített az, hogy ez az előadás összefoglalta ezeket a problémákat, ezáltal engem is tudatosabbá tett. Elgondolkodtam, könnyeztem. Nagyon tetszett!” Tegnap délután budapesten az Eötvös József Gimnázium kilencedikes osztálya számára mutattuk be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásunkat. Jó volt érezni a fiatalok érdeklődését, figyelmét és érzékenységét a témákkal, jelenetekkel kapcsolatban. Szó esett a szülő- gyerek viszonyról, a gyermekvállalás nehézségeiről, magányról, szeretethiányról, az egymásra figyelésről, illetve a tapasztalatok fontosságáról. Köszönjük ezt a közös élményt és az előadást követő beszélgetést, személyes gondolatokat, visszajelzéseket, lelkesedést és kíváncsiságot!

Együtt messzire jutunk: csapatépítő hétvégével startolt az évad

2024. szeptember 16.

“Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!” (afrikai közmondás) Csapatösszerázó hétvégét tartottunk a társulat számára. Kiszabadultunk a szabadulószobákból, megkóstoltuk a móri borokat, társasoztunk, közösen főztünk, beszélgettünk, időt szántunk egymásra, terveztünk is egy keveset, így már hivatalosan is megkezdtük az osonós évadot!

Bátorság és játék a jelenben: Önismeret fiataloknak Szelterszfürdőn

2024. szeptember 4.

Társulatunk két trénere, Fazakas Misi és Mucha Oszkár hétfő délután önismereti műhelyfoglalkozást tartott a Nézőpont - Keresztény Nyári Szabadegyetemen. A Szelterszfürdőn megrendezésre kerülő eseményt a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség fiatal önkéntesekből álló csapata szervezi olyan 20 és 35 év közötti fiatalok számára, akik a különböző programok által elmélyülni szeretnének az önismeret, és a mentális egészség útján. Mi is egy nagyszerű csoporttal találkoztunk. Jó volt látni, ahogyan a résztvevők felhőtlen felszabadultsággal, de ugyanakkor komolyan játszanak, ahogy a gyakorlatok kapcsán elmélyültek és önmaguk tudtak lenni, rácsodálkoztunk a bátorságukra és kísérletező kedvükre, jó volt érezni az érdeklődésüket, lendületüket és kíváncsiságukat. Köszönjük a családias hangulatot, az egymásra figyelést, a személyes együttlét és jelenlét örömét! Hálásak vagyunk a kezdeményezésért, a meghívásért és a szervezésért!

Közelebb kerülni József Attilához – Személyes színházi élmény

2024. október 15.

"Ez az előadás segített abban, hogy közelebb kerüljek József Attilához és jobban megértsem ezeket a szövegeket. Nagyon személyes volt!" Hétfő délelőtt Budapesten a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium tizenkettedikes diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzata támogatásával és a Svung Kreatív Egyesület szervezésében megvalósult rendhagyó irodalomóra megfelelő alkalmat nyújtott a diákoknak a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre. Az előadást követő beszélgetés során, az elhangzott szövegek kapcsán alkalom nyílt önmagunkról beszélni és rácsodálkozni József Attila költészetének aktualitásaira. Szó esett szegénységről, ellehetetlenítésről, kiközösítésről, megfelelésről és a jövővel kapcsolatos nehézségekről. Köszönjük a megosztott gondolatokat, és Dr. Kárpáti Tünde osztályfőnöknek a szervezést és a bizalmat!

Diákok gondolatai és kérdései – Erőteljes turnézáró előadás

2024. október 4.

„Nagyon mélyen hatott az előadás. Elgondolkodtatott és rájöttem, hogy sokkal hálásabb kellene legyek.” Hétfő délben Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központban, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium rendezvényeként mutattuk be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásunkat. Jó volt érezni a fiatalok érdeklődését, figyelmét és ráhangolódását a jelenetekre. Az előadás végi közönségtalálkozó alkalmával rácsodálkoztunk a sok személyes gondolat megosztására, a diákok részéről elhangzott kérdések sokaságára. Jóleső volt közösen gondolkodni egy-egy kellék, szimbólum vagy jelenet kapcsán. Sok szó esett a jövőképről, az egyéni felelősségekről, az egymásra és önmagunkra való odafigyelésről, a magányról, beilleszkedésről, szeretetről, a szülőkkel való kapcsolatunkról. Igazán jó turnézáró előadás és beszélgetés volt! Köszönjük a megosztott gondolatokat, az iskola bizalmát és Rancz Gyárfás Zsuzsánna tanárnőnek a szervezést és a családiás vendéglátást!

A Katona színpadán: A találkozás ünnepe

2024. szeptember 27.

„Megrendítő volt ez az előadás. Egyrészt nagyon sok téma, jelenet rendített meg, másrészt megrendítő volt az a hitelesség, egyszerűség, őszinteség, manírnélküliség, ahogy a színészek előadták. Hatalmas élmény volt!.” Tegnap este Budapesten a Katona József Színházban mutattuk be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásunkat. A nézők nagy figyelemmel követték végig az előadást és élték meg annak pillanatait. A közönségtalálkozón öröm volt látni, hogy milyen sok nézőnek volt mondanivalója akár egy-egy szimbólum vagy kellék, akár egy-egy téma vagy jelenet kapcsán. Igazi párbeszédet folytattunk, igazi színházi ünnepben, Találkozásban volt részünk. Köszönjük az előadás utáni beszélgetésben megosztott gondolatokat, személyes történeteket, a Katona József Színháznak pedig azt, hogy teret adott ennek az eseménynek.

Magyarországi és erdélyi turnéra indul az Osonó

2024. szeptember 23.

Szeptember 24-én Budapesten, az Eötvös József Gimnázium diákjai számára bemutatásra kerülő előadással indul az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó produkció turnéja. Ezt követően, szeptember 25-én 19.15 órakor a Katona József Színházban láthatják a nézők az előadást. Szeptember 26-án a Veresegyházi Katolikus Gimnázium szervezésében kétszer lép fel a társulat. A már 630 alkalommal bemutatott dokumentarista produkciót délután a veresegyházi diákok, míg este a szülők tekinthetik meg. A turnézáró előadásra a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium rendezvényeként, szeptember 30-án 12 órakor Kézdivásárhelyen a Vigadó Kulturális Központban kerül sor. Az előadásokat minden esetben egy interaktív közönségtalálkozó követi, amely teret ad a közös gondolkodásra, a dokumentarista előadásban felvetett témák és problémák megvitatására. A Fazakas Misi által rendezett előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig 3 kontinens 24 országának 193 településén került bemutatásra. Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Póra Jácinta, Kalotai Máté, Basa Ádám

József Attila szavai keltek életre a keresztény szabadegyetemen

2024. szeptember 12.

"Ez az előadás közel hozta József Attilát mint embert és költőt. Az előadásmód pedig bekapcsolt." Hétfőn Szelterszfürdőn a Nézőpont - Keresztény Nyári Szabadegyetem résztvevői számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Már az első pillanattól érzékelhető volt a nézők figyelme, az előadás mélységeivel való rezonálása. A közönségtalálkozón sok szó esett az otthontalanságról, az útkeresésről, traumákról, magányról, egyedüllétről, kirekesztettségről, a József Attila szövegeiben benne lévő érzések aktualitásáról. Jó volt felfedezni, hogy a szövegek kapcsán tulajdonképpen önmagunkról beszéltünk. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért. Köszönjük a meghívást és a szervezést a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség fiatal önkéntesekből álló csapatának!

Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Erdélyben az Osonó

2024. augusztus 26.

Az Osonó Színházműhely tizenötödik Erasmus+ projektjére augusztus 28- szeptember 1. között kerül sor Szentegyházán. A Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben létrehozott Regionális összefogás az ifjúsági dolgozók szakmai támogatására elnevezésű projekt célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzéssel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a résztvevők számára. Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező és támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. Ennek értelmében a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek. Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja. A Youth Workers GO! fantázianevű projekt célja egy olyan közeg megteremtése a résztvevők számára, amely támaszt nyújthat az aktuális kihívásokkal való szembenézéshez, illetve ahol jövőbeni munkájuk minőségét előmozdító szakmai ihlettel, motivációval és korszerű módszerekkel gyarapodhatnak. A projekt egy hosszú távú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat hoz létre, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre. A három állomásos projekt első szakasza Budapesten zajlott júniusban, míg a második szakaszra július végén a vajdasági Zentán került sor.
25 SMALL s elso o.png

projektek

25 SMALL s utolso o.png
bottom of page