top of page





1/15

32 éves lett az Osonó Színházműhely
„Harminkét éves lettem én...” hangzik el az Osonó Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből létrehozott előadásában és ez ma, a társulat születésnapján különösen aktuális. Ez az egybecsengés, illetve a költő születésének 120. évfordulója indítja ma útjára az Osonó hosszútávú projektjét Attila120. címmel, amely célja József Attila költészetének minél szélesebb körben történő népszerűsítése.
A társulatnak az 1993. február 3-i alapítása óta 187 tagja volt és az évek során összesen 23 előadás került bemutatásra, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl, ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 32 év alatt összesen 1.657 előadást tartott a társulat, amelyből 1.248-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 331 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 55 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel az Attila120. projekt kapcsán azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a Színház minél szélesebb réteghez tud eljutni, minél több embert tud megszólítani. A közel három éve bemutatott Nem vagyok, csak mások látnak című előadást számos iskolában rendhagyó irodalomóraként, illetve alternatív terekben fogja bemutatni a társulat. Áprilisban az előadás egy tíznapos európai turnéra indul.
Az eddig 635 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkciót március végén láthatják a nézők. Az előadás visszatér a a budapesti Katona József Színházba, de látható lesz Bécsben és Pozsonyban is.
Az idei évben a hagyományos-, fórumszínházi- és osztálytermi előadásoktól kezdődően, különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések, rendszeresített műhelyek és Erasmus projektek képezik a társulat idei terveit.
Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosítunk a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse.
Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.
25. 02. 05.

Diákok vallomásai: 'Rájöttem, hogy az életem jobb, mint hittem
“Sok érzelem volt az előadásban és mindez nagyon erősen átjött. Tudtunk a saját életünkre is vonatkoztatni. Én például arra jöttem rá az előadás végén, hogy az életem jobb, mint ahogy eddig gondoltam.”
Szerda délelőtt Székelyudvarhelyen a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában két alkalommal mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomórák megfelelő alkalmat nyújtottak a diákok számára a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre és az előadást követő beszélgetésben a hallottak kapcsán elindult személyes gondolatok megosztásának. Köszönjük a figyelmet és azt, hogy az osztály engedte magát közelebb vinni József Attila személyéhez és költészetéhez!
25. 02. 03.

József Attila emberközelben - "Annyi mindennel tudtam azonosulni!"
"Nagyon menő volt ez az előadás. Jó volt rádöbbenni arra, hogy József Attila is egy ember volt. Annyi mindennel tudtam azonosulni az elhangzott szövegek kapcsán!"
A napokban Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban két alkalommal mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomórák tökéletes teret biztosítottak a költő életének és szövegeinek megismerésére, azok továbbgondolására. Már ez első pillanatokban érzékelhető volt a fiatalok figyelme és egy igazi, a Színház általi Találkozást élhettünk meg. Köszönjük az iskola és a tanárok bizalmát, a fiatalok nyitottságát és az előadást követő beszélgetésben elhangzott gondolatokat és a sok kérdést. Szó esett magányról, szülőhiányról, útkeresésről, jövőképről, szeretetről és annak hiányáról. Jó volt megtapasztalni, hogy a fiatalok számára mennyi aktualitással bírnak József Attila szövegei!
25. 02. 05.

Egy másfajta József Attila: mély és megindító előadás Gyergyószárhegyen
" Mély volt az előadás és nagyon megérintett. Egy másfajta József Attila megközelítés volt, mint amivel eddig találkoztunk."
A múlt héten Gyergyószárhegyen mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Már az első pillanattól érzékelhető volt a nézők figyelme, az előadás mélységeivel való rezonálása. A közönségtalálkozón sok szó esett az otthontalanságról, az útkeresésről, traumákról, magányról, egyedüllétről, kirekesztettségről, a József Attila szövegeiben benne lévő érzések aktualitásáról. Jó volt felfedezni, hogy a szövegek kapcsán tulajdonképpen önmagunkról beszéltünk. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért. Köszönjük Kolcsár Bélának a szervezést!
Az esemény a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.
25. 02. 04.
legfrisseBb videó
RÖVIDEN
reszletes-hirek
hírek

Érzelmek szabadjára engedve: mélységek felfedezése a 'Nem vagyok, csak mások látnak' előadásban
2024. április 13.
"Végtelenül hitelesnek éreztem ezt az előadást. Ahogyan a színész megszólaltatja ezeket a szövegeket, ahogyan átadja az érzéseket, ahogy megszületnek a pillanatok, a mélységről nem is beszélve... Csodálatos. Ahogy az is, hogy mindehhez elég volt egy bőrönd."
Szerda délután a magyar költészet napja alkalmából a H13 Kultpontban mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Már az első pillanattól érzékelhető volt a nézők figyelme, az előadással való közös rezonálása. A közönségtalálkozón, a költő szövegei kapcsán sok szó esett önmagunkról, traumákról, magányról, gyerekkorról. Hálásak vagyunk az értő figyelemért, az előadás utáni beszélgetésben elhangzott személyes gondolatokért. Köszönjük, hogy együtt ünnepeltünk! Az esemény a H13 Kultpont támogatásával valósult meg.

Bristolban és Londonban ünnepli a magyar költészet napját az Osonó
2024. április 11.
Pénteken, április 12-én 16.30 és 19 órától Bristolban míg 13-án, szombaton 15 és 19 órától Londonban a Szent István Házban lesz látható a társulat Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadása. A magyar költészet napja alkalmából, a bristoli Tűzmadár Tanoda és a londoni Szent István Ház partnerségével szervezett turné során az Angliában élő magyar közösségek számára mutatja be a társulat az 55 perces monodrámát, amely József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy a találkozás valódi párbeszéddé váljon.
A turnét megelőzően az előadást április 10-én 17 órakor Budapesten, a H13 Kultpontban mutatja be a társulat. Regisztrálni a szervezes@osono.ro e-mail címen lehet.
A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok. A versek mellett elhangzanak részletek a költő által írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is.

Közelről megélni a költészetet: József Attila varázsa a B29-ben
2024. március 14.
„Nagyon élő volt az előadás. Az volt az érzésem, hogy József Attila valóban itt van közöttünk!”
Tegnap délelőtt a B29 Ifjúsági Közösségi térben a Szent II. János Pál Iskolaközpont tizenegyedikes diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomóra megfelelő alkalmat nyújtott a fiataloknak a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre és az előadást követő beszélgetésben a hallottak kapcsán elindult személyes gondolatok megosztásának. Köszönjük a figyelmet és azt, hogy az osztály engedte magát közelebb vinni József Attila személyéhez és költészetéhez!

Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervez Vajdaságban az Osonó Színházműhely
2024. március 8.
Az Osonó Színházműhely tizenkettedik Erasmus+ projektjére március 6-10. között kerül sor Tóthfaluban. A Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben létrehozott Egészség a jobb jövőért - Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projekt célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzéssel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a Magyarországról, Romániából és Szerbiából érkező résztvevők számára.
Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal, a fizikai jelenléttel, a koncentrációval, a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és a testmozgás fontosságát feltérképező és támogató programok és képzések kapnak hangsúlyt, így a színházi nevelés módszertana ötvöződik az egészségtudatosságot fejlesztő gyakorlatokkal. Ennek értelmében a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak lesznek. Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja. Szőcs Enikő és Szőcs Károly Csaba irányítása alatt a csoport elmélyülhet a sport- és életviteli foglalkozásokban, kipróbálhatja magát a falmászásban, illetve sor kerül a résztvevők testösszetétel mérésére, majd annak egyéni kiértékelésére is. A marosvásárhelyi Pontis Egyesület szakemberei pedig alapszintű újraélesztési és elsősegély képzést tartanak.
A Health4Future fantázianevű projekt célja egy olyan közeg megteremtése a résztvevők számára, amely támaszt nyújthat az aktuális kihívásokkal való szembenézéshez, illetve ahol jövőbeni munkájuk minőségét előmozdító szakmai ihlettel, motivációval és korszerű módszerekkel gyarapodhatnak.
A projekt egy hosszú távú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre.
A három állomásos projekt első szakasza Budapesten zajlott tavaly októberben, míg a második szakaszra az erdélyi Szentegyházán került sor az elmúlt év végén.

Önmagunk és egymás megismerése: Csapatmunka máréfalvi fiatalokkal
2024. február 20.
„Úgy érzem kellett ez a csapatnak. Építőleg hatott. Feltöltött lelkileg és élveztem, hogy mindezt közösen éltük meg. Jó érzés volt újra rájönni, hogy van egy közösség, amire számíthatok. Ez a két nap számunkra új dimenziókat nyitott meg.”
Társulatunk két trénere, Fazakas Misi és Mucha Oszkár a hét első napjaiban csapatépítő és önismereti műhelyfoglalkozásokat tartott a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület Rozetta Néptáncegyüttes tagjai számára. Hihetetlenül jó volt ilyen aktív, érdeklődő, fegyelmezett és kíváncsi fiatalokkal találkozni. Energiát gyűjtöttünk, figyelmet fejlesztettünk, önmagunkra és egymásra figyeltünk, néha elmélyültünk. Tanultuk magunkat, egymást, a csapatban való létezést. Nagyon szerettük ezt a közös munkát!

Magyarországi és erdélyi turnéra indul az Osonó
2024. február 9.
Február 10-én Budapesten, a Katona József Színházban 19.15 órakor kezdődő előadással indul az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó produkció turnéja. Ezt követően Szombathelyen a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjai láthatják az előadást. Budapesten a H13 Kultpont több alkalommal ad teret a már 624 alkalommal bemutatott dokumentarista produkciónak. A turnézáró előadást február 16-án Szentegyházán, a Gábor Áron Líceum tanulói tekinthetik meg. A Tiszta Formák Alapítvány által támogatott turné előadásait minden esetben egy interaktív közönségtalálkozó követi, amely teret ad a közös gondolkodásra, a dokumentarista előadásban felvetett témák és problémák megvitatására.
A Fazakas Misi által rendezett előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig 3 kontinens 24 országának 192 településén került bemutatásra.

Közvetlenül a Szívből: József Attila szövegek a B29-ben
2024. április 12.
„Nagyon tetszett, hogy ebben az előadásban nem szavalat volt, hanem élőbeszéd-szerűen hangzottak el a versek. Így sokkal jobban eljutottak hozzánk ezek a szövegek.”
Szerda délelőtt a B29 Ifjúsági Közösségi térben a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tizenegyedikes diákjai számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomóra megfelelő alkalmat nyújtott a fiataloknak a költő által írt szövegekbe való elmélyülésre és az előadást követő beszélgetésben a hallottak kapcsán elindult személyes gondolatok megosztásának. Köszönjük a figyelmet és azt, hogy az osztály engedte magát közelebb vinni József Attila személyéhez és költészetéhez!

Együttműködés a Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal
2024. március 20.
Társulatunk tagja, Mucha Oszkár is szerepelt a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Párhuzamos város című trilógia előadásának felolvasó színházi adaptációjában. A Budapesti Román Kulturális Intézet (ICR Budapesta) ezzel ünnepelte a tavalyi évben megvalósult nagyszabású Temesvár 2023 – Európa Kulturális Fővárosa projektet.
Temesvár Önkormányzatának Projektközpontja március 12-én a Neverending Timișoara c. rendezvény keretében felolvasóesttel és kiállítással idézte fel a nagy sikerrel zárult 2023-as kulturális eseménysorozatot.
Az előadás Temesvár közösségének összetett identitására összpontosít, párhuzamos világokat tár fel, hangot, arcot és teret adva a környék és a mindennapi szereplők el nem mesélt és láthatatlan történeteinek. Az előadás a budapesti helyszínre történő adaptálása után is érzelmektől fűtött, felkavaró maradt, amelyben a képzelet és a valóság közötti határok szétválaszthatatlanul összemosódtak.
Közreműködő színészek: Balázs Attila, Tokai Andrea, Tankó Erika, Fekete Róbert és Mucha Oszkár.
Az adaptáció dramaturgja: Orbán Enikő
Az Osonó Színházműhely ezúttal is köszöni a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház részéről a nyitottságot és az együttműködés lehetőségét.
(fotó: Beliczay László)

Egészséges testben a lélek is EGÉSZséges - Erasmus+ élmény Vajdaságban
2024. március 11.
„Ez a projekt egyszerre érzelemdús, szórakoztató, felvilágosító, egy kiút a labirintusból. Ismét sikerült rácsodálkozni arra, hogy csodálatos a világ és szép az élet. Szükségem volt erre a tapasztalatra!”
Egy nagyon jól sikerült projektet zártunk tegnap délután a vajdasági Tóthfaluban. Hihetetlenül jó csoporttal dolgoztunk, nagy élmény volt a Találkozás és újra felfedeztük, hogy a test és a lélek mennyire kiegészíti egymást és milyen fontos mindkettőre odafigyelni, ápolni, gyógyítani. Köszönjük a résztvevőknek a nyitott, érdeklődő jelenlétet, ahogy a partnereinknek is az együttműködést és szervezést. Köszönjük a Tempus Közalapítványnak, hogy lehetővé tette ennek a projektnek a megszületését!
Health4Future | Tempus Közalapítvány | Erasmus+ | Osonó Színházműhely | Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség | Sepsi Adrenalin Sport Egyesület | Change Center Életmód Központ | Pontis Egészségügyi Szervezet

Találkozás a költővel: József Attila Szövegei a B29-ben
2024. február 29.
„Zseniális volt az előadás. Ahogy összeraktátok, amilyen a színész előadásmódja és ahogy minderre a diákjaim rezonáltak, fantasztikus volt!”
Tegnap délelőtt a B29 Ifjúsági Közösségi térben az Újbudai József Attila Gimnázium két tizenkettedikes osztálya számára mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. A Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával megvalósult rendhagyó irodalomórák tökéletes teret biztosítottak a költő életének és szövegeinek megismerésére, azok továbbgondolására. Már ez első pillanatokban érzékelhető volt a fiatalok figyelme és egy igazi, a Színház általi Találkozást élhettünk meg. Köszönjük az iskola bizalmát, a fiatalok nyitottságát és az előadást követő beszélgetésben elhangzott gondolatokat. Szó esett magányról, szülőhiányról, útkeresésről, jövőképről, szeretetről és annak hiányáról. Jó volt megtapasztalni, hogy a végzős fiatalok számára mennyi aktualitással bírnak József Attila szövegei!

Gyakorlatok és nyitottság: Találkozás a máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesülettel
2024. február 18.
„Érzelmileg rengeteget kaptam ettől a hétvégétől. Megerősödtem, közelebb kerültem mindenkihez. A legjobb volt azt látni és érezni, hogy megerősödött a csapat is. Hálás vagyok.”
Társulatunk két trénere, Fazakas Misi és Mucha Oszkár a hétvégén csapatépítő és önismereti műhelyfoglalkozásokat tartott a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület Rozetta Néptáncegyüttesének szülői csapata számára. Jó volt látni a résztvevők érdeklődését, nyitottságát a gyakorlatok során. Jóleső volt érezni annak a József Attila-i gondolatnak a megszülető valóságát, hogy „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.”. Gyakorlatoztunk, játszottunk, önmagunkra és egymásra figyeltünk, bizalmat erősítettünk, őszintén beszélgettünk, sokat nevettünk és néha sírtunk is. Igazi Találkozás-élmény volt!

Ünnepi est: Az Osonó 31. születésnapja és József Attila öröksége a B29-ben
2024. február 3.
„Ebben az előadásban nem versmondás van, hanem egyből belemegyünk a sűrűjébe, bekapcsol, megérint, magával ragad.”
Szombat délután, az Osonó születésnapja alkalmából a B29 Ifjúsági Közösségi Térben mutattuk be a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadásunkat. Hálásak vagyunk a nézőknek hogy ilyen szép számban eljöttek, velünk ünnepeltek, koccintottak, József Attiláról és önmagukról beszéltek. Jóleső volt érdeklődő, kíváncsi tekintetű és értő nézőkkel ünnepelni. Egy igazi, a Színház általi Találkozást élhettünk meg. Az előadást követő beszélgetés során mély és jelentős gondolatok születtek. A költő szövegeinek frissessége lehetővé tette, hogy saját érzelmeinkről és világlátásunkról beszéljünk. Szó esett az otthontalanságról, az útkeresésről, traumákról, magányról, egyedüllétről, kirekesztettségről, szeretethiányról, a szövegekben benne lévő helyzetek és érzések aktualitásáról. Köszönjük a megosztott személyes gondolatokat, ahogy azt is, hogy együtt ünnepeltünk az Osonó 31. születésnapját!
projektek
bottom of page

